Üdvözöljük a Bacchus Étterem és a Vonyarci Pincészeti Szövetkezet weblapján!
Népszerű Balaton parti nagyközség Vonyarcvashegy, amely a turisztikai főszezonban méltán érdemelheti ki a tiszteletbeli vendégfogadó „városi” címet is. A fürdőzők igazi zarándokhelye, mely a Nyugat Balaton egyik leglátogatottabb Lidó strandja. Méltán büszkélkedhet hatalmas füves területével, homokos partszakaszával éppúgy, mint a kicsik kényeztetését szolgáló gyermekmedencével.
. 
Településünk, amely valaha szőlő - nád és gyümölcstermelő hegyközség volt, ma már kellemes pihenést nyújtó üdülőhelyként mutatkozhat be Önöknek, ahol változatos időtöltésre, kikapcsolódásra nyílik lehetősége az ide látogatóknak és az itt lakóknak egyaránt.
. 
A vallási turizmus kedvelt helyszíneként is emlegetik a Balaton partján álló Szent Mihály dombot, rajta a magányos kápolnával, ahonnét pazar balatoni panoráma tárulkozik elénk, ehhez a helyhez legendák sora is fűzodik. Várról, remetékről, halászokról szól, akik hálából kápolnát építettek a domb tetején, ahol ma a 40 halász emlékhely található . A településünk északi határában elnyújtózó hegykoszorú pihentető séták, kerékpártúrák kedvelt helyszíne, de ha inkább pihenni vagy jó minőségű borokat kóstolni szeretne a vendég, akkor kulturális és gasztronómiai rendezvények sokasága, ejti rabul az éppen erre vágyókat. |